Sétálok egy úton, járok rajta már egy ideje, nézelődök jobbra-balra, aztán a messziben feltűnik egy fa a tisztáson, semmi különleges, de nem tudom levenni róla a szememet...tipródok...szól az elme:

"Mit akarsz azzal a korhadt fával?"

De a szív jelez: "Menj oda!"

Majd megjelenik egy kis utacska, ami mintha tyúklépésben lenne kitaposva...ez az én utam...elindultam ezen a keskeny kis úton, a szívem terében melegséget éreztem, tudtam,hogy jó helyen járok. Pont a fához vezetett ez a kis út, melléálltam, megérintettem....

"Nagyon öreg vagyok"- válaszolt.

"Látom, látom, de lenni kell még benned életnek, az élet mindenben ott van...az örökkévalóság..."

Nem láttam,hogy rügyezne bárhol is, simogattam: "Ne add fel kérlek, hiszen a Fák olyan versek, amiket a Föld ír a Mennybe".

Zajokat hallottam,messzebbre néztem,épp felém tartott 6 csodálatos ló, gyerekekkel a hátukon. Azt hittem csak képzelődöm,kicsit arrébb léptem a fa törzsétől, ahol az egyik ágon megpillantottam az apró pici zöldes rügyeket. Leültem a fa tövébe, ahonnan végignézhettem,ahogy a csodás lovak végigvonultak előttem. Hála járta át a szívem.

Hallgass a szívedre, élvezd a létezés minden pillanatát,hiszen mindenben észre lehet venni a CSODÁT